Témakör:
A romák/cigányok egészségi állapota, betegségei, orvosi ellátása
–
Angyal Magdolna: Cigányokkal/romákkal kapcsolatos attitűdvizsgálat a felsőoktatás egészségtudományi területein tanulmányokat folytató hallgatók körében, 2015
–
Angyal Magdolna: Megjelenik-e a romológia ismeretanyaga az orvos- és egészségtudományi képzések kurrikulumában?, 2015
–
Antal Z. László: A „kisebbség“ és az intézmények közötti együttműködés akadályai és lehetőségei az egészségügyben, 2003
–
Babusik Ferenc - dr. Papp Géza: A cigányság egészségi állapota, Szociális, gazdasági és egészségügyi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2002
–
Babusik Ferenc: Állapot-, mód- és okhatározók, A romák egészségi állapota és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése - I. rész, 2004
–
Babusik Ferenc: Állapot-, mód- és okhatározók, A romák egészségi állapota és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése - II. rész, 2004
–
Babusik Ferenc: Az esélyegyenlőség korlátai Magyarországon, Státusz, etnicitás, kirekesztődés az egészségügyben és a szociális szférában, Két empírikus kutatás eredményei, 2005
–
Balázs András: Az új típusú droghasználat szerepe és megjelenése a társadalom perifériáján élő fővárosi roma közösségekben, 2015
–
Balázs Péter dr. - Fogarasi-Grenczer Andrea - Rákóczi Ildikó - Kristie L. Foley dr.: Roma újszülöttek testtömegének vizsgálata: a biomedicinális és a szociális tényezők hatása, 2014
–
Balogh Lídia - Gellér Judit: Roma nők hátrányos megkülönböztetése a szülészeti ellátás során: Két magyarországi jogeset, háttérrel, 2019
–
Bodrogi Bea dr. (Születésház Egyesület): Roma nők helyzete és lehetőségei a szülészeti ellátásban, 2016
–
Csák Róbert - Magyar Éva - Márványkövi Ferenc - Szécsi Judit - Rácz József: Vidéki szegregátumokban élők pszichoaktív szerhasználata és a segítés lehetősége, 2020
–
Csépe Péter dr. - Forrai Judit dr. - Solymosy József - Lökkös Attila: Egészségügyi programok három dunántúli megye roma közösségeiben
–
Csépe Péter (szerk.): Egészségügy, kommunikáció, cigányság, Előadások és tanulmányok orvosok és egészségügyi dolgozók képzésére, 2002
–
Csépe Péter dr.: Hátrányos helyzetű csoportok egészségfelmérése és egészségfejlesztése különös tekintettel a roma populációra, doktori értekezés, 2010
–
Dávida Csilla - Angyal Magdolna: A koraszülés és csecsemőhalandóság okainak vizsgálata az alsószentmártoni beás cigányok körében, 2018
–
Feith Helga Judit - Lukács J. Ágnes: Szüléshez kapcsolódó betegjogi kérdések etnikai metszetben, 2018
–
Fónai Mihály - Fábián Gergely - Filepné Nagy Éva - Pénzes Mariann: Szegénység, egészség és etnicitás: Északkelet-magyarországi kutatások empirikus tapasztalatai, 2007
–
Gyarmati Orsolya - csagyi.hu: Értsük meg egymást! - Roma nők a szülészeti ellátórendszerben, szakmai nap, 2014
–
Jó Marianna: Egyenlő eséllyel a rák ellen, Roma halandóság, szűrés és képessé tétel, 2012
–
Kocsi Éva - Angyal Magdolna: Roma gyerekek táplálkozási szokásai, A társadalmi és szociális helyzetük tükrében, 2015
–
Kósa Zsigmond dr.: Telepszerű körülmények között élők egészségfelmérése, doktori értekezés, 2006
–
Kovai Cecília: Az etnicitás szerepe az egészségegyenlőtlenségek magyarázatában és a hozzáférés esélyei a magyarországi hátrányos helyzetű csoportoknál, 2017
–
Marek Erika dr. - Kalmár Réka dr. - Faubl Nóra dr. - Orsós Zsuzsa dr. - Németh Tímea dr.: Előítéletek és hatásaik az egészségügyi ellátásban, Egy felmérés tanulságai, 2020
–
Mátó Veronika: 6-10 éves roma és hasonló társadalmi helyzetű nem roma gyermekek egészségi állapota, 2013
–
Nagy Pál: Csorba József reformkori főorvosi jelentései Somogy vármegye egészségügyi állapotairól, 2005
–
Neményi Mária: Biológia vagy kultúra?,Termékenységgel kapcsolatos szerepviselkedések a roma nők körében, 1999
–
Nótár Ilona - Lakatos Szilvia (moderátorok), Születésház Egyesület: Értsük meg egymást!, Roma nők a szülészeti ellátórendszerben (szakmai nap), 2014
–
Oláh Regina: A cigány/roma nők szűrővizsgálatokkal kapcsolatos ismeretének és attitűdjének vizsgálata, 2012
–
Orsós Zsuzsanna: Cikkismertetés: Miért nem tesznek többet a szegregált romák az egészségükért?, Feltáró néprajzi kutatás Szlovákiából, 2019
–
Prónai Csaba: A magyarországi cigányok egészségi állapota a XX. század utolsó évtizedében (Szakirodalmi áttekintés), 2000
–
Rohánszky Magda - Nótár Ilona - Szabóné Kármán Judit - Konkoly Thege Miklós: Roma daganatos betegek betegségképe és egészségügyi ellátással kapcsolatos attitűdjei, 2012
–
Ocsenás Izabella: A megyaszói roma női lakosság fogamzásgátlási ismeretei és szokásai, 2016
–
Sántha Emese - Papp László: A stroke betegséghez való viszonyulás összehasonlító elemzése rizikónak kitett cigány és magyar népcsoporthoz tartozó egyének körében, 2014
–
Szabóné dr. Kármán Judit: A magyarországi cigány/roma népesség kultúrantropológiai és orvosantropológiai megközelítésben, 2018
–