Témakör:
Pozitív példák, jó gyakorlatok, kezdeményezések, programok, projektek, alapítványok,
civil szervezetek, tanodák, kollégiumok
–
300 nehéz helyzetű település kap kormányzati segítséget a Máltai Szeretetszolgálat koordinálásával, 2019
–
A Kárpátok Alapítvány programja által támogatott szervezetek és projektjeik rövid bemutatása, 2019 - 2020
–
A tudás hatalom; Kalas Györgyi: Küzdjél magadért, ne fossál!, 2014 (A Tudás 6alom projektről és kampányról plusz video és a slam szövege)
–
Aleksandra Bojadjieva - Robert Kushen (szerk.): Roma Integráció Évtizede 2005-2015, Kutatási Jelentés, 2014
–
Bali János: A halmozottan hátrányos társadalmi helyzet leküzdésének problematikája és jó gyakorlatai a magyarországi cigányság példáin keresztül, 2018
–
Balla Gábor Tamás: A mezőgazdasági szakképzés, mint lehetőség a cigányság számára, Kethano drom 2008-4-9
–
Bata Boglárka (szerk.): „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése“ című program jó gyakorlatainak bemutatása, 2019
–
Bernáth Gábor: Roma programok és ügyek kommunikációja - javaslatok és ötletek roma közösségi vezetőknek
–
Bognár Mária: Egy sikeres kezdeményezés a korai iskolaelhagyók integrálására: a FSZK Dobbantó programja, 2011
–
Csongor Anna - Kóródi Miklós (szerk.): Fejlesztési támogatások hátrányos helyzetű településeken, 2010
–
Deszpot Gabriella: A művészetpedagógia lehetőségei a „különlegesen különbözők“ iskolai és társadalmi befogadásában - egy kutatás továbbgondolása, 2006
–
EE Minisztériuma: Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése, Pályázati Útmutató, 2016
–
EHHGYA - ERJK: Jelentés a roma integrációs stratégia oktatási intézkedéseinek megvalósításáról Magyarországon, 2014
–
ETUCE: „Diszkrimináció-mentes minőségi oktatás a roma gyermekek számára“ projekt, Kézikönyv, 2004-2006
–
Farkas Anita - Szentei Anna: Lencse és lóhere 2010; Bíró Bori: A márka, amely falakat dönt le, 2015 (a Romani Design projekt és az Amaro Trajo „Életünk“ Roma Kultúráért Alapítvány)
–
Fehér Katalin - Keller Judit - Vidra Zsuzsanna - Virág Tünde: „Ha valaki azt gondolja, hogy majd jönnek és megoldják a cigánykérdést, az téved“ - fejlesztési programok helyi társadalmakban, 2015
–
Fehérvári Anikó - Tomasz Gábor (szerk.): Kudarcok és megoldások, Iskolai hátrányok, lemorzsolódás, problémakezelés, 2015 (külföldi programok)
–
Fejes József Balázs - Kelemen Valéria - Szűcs Norbert: Szülők mentorálása a hátrányos helyzet átörökítésének megelőzése érdekében, 2013
–
Fejes József Balázs - Lencse Máté - Szűcs Norbert (szerk.): Mire jó a tanoda?, A Tanodaplatform keretében összegyűjtött innovációk, kutatások, történetek, 2016
–
Fejes József Balázs - Szűcs Norbert (szerk.): A szegedi és hódmezővásárhelyi deszegregációt támogató Hallgatói Mentorprogram, Öt év tapasztalatai, 2013
–
Ferge Zsuzsa (kutatásvezető): Szolgáltatásokkal a gyermekszegénység ellen, Szolgálatfejlesztési koncepció a gyermekszegénység elleni nemzeti programhoz, 2006
–
Filákovity Radojka: Szeretetkonyha egy csipetnyi örömmel fűszerezve, Interjú a Romani Gastro tagjaival, 2017; Modern cigány konyha, interjú, 2017
–
FSG: Hogyan segítsük a gyerekek iskolai sikerét - füzet a roma családokkal végzett közös munkához, Nemzetközileg alkalmazható módszertani javaslat szakemberek számára, 2013
–
Galántai László: Cigány/roma szakkollégiumok szervezeti és működési szabályzatainak elemzése, 2015
–
Glosszár Olivér: Amit ma nem teszünk meg a szegénység ellen, az holnap nagyon drága lesz, 2021 (Somogyi Tímea - Védőháló Karitatív Adománybolt, Pancsinello Játszóház)
–
Godány Judit: Az ember az első, Godány Judit Vecsei Miklóssal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével beszélget, 2013
–
Gólya Ágnes: Látom a válságot, de nem vagyok hajlandó elfogadni, Bársony Katalin portréja 2019 (Bársony Katalin a Romédia Alapítvány vezetője)
–
Hargitai Dávid - Gerő Dániel - Rácz Krisztián (szerk.): Beindító, Roma Gyakornoki Program, 2009
–
Havasi Virág: Közösségfejlesztés - roma programok, Jegyzet a Kistérségi mentorképzés c. kurzus hallgatói számára, 2014
–
Héderné Berta Edina: A cigány - magyar segítőkapcsolat speciális vonatkozásai, doktori disszertáció, 2011
–
Hunyady Györgyné - Kereszty Zsuzsa - Véghelyi Józsefné (szerk.): Roma gyerekekre vonatkozó kompetencia fejlesztése a tanító- és óvóképzés tantárgyi programjaiban, 2005
–
InNow Tanácsadó Zrt.: Felzárkóztatási programok, Lakhatási beruházások támogatása, Jó gyakorlatok, 2015
–
JelenLÉT - Válasz a leszakadásra, Felzárkózó települések, A Máltai Hírek melléklete, Különszám, 2020 december
–
Kállai Ernő: Akiket arcul csapott a valóság, Roma közösségeket segítő helyi programok és azok vezetői, 2019
–
Kézdi Gábor - Surányi Éva: Egy sikeres iskolai integrációs program tapasztalatai, Kutatási összefoglaló, 2008
–
Kiss Paszkál - Kovács Szilvia - Máder Miklós: Roma ifjúsági szervezetek Magyarországon, 2004
–
Köbli Anikó: Tudatos családtervezési program indul cigány tinédzserek körében, Betegebbek, előbb halnak és kiszolgáltatottak a romák, 2011 (Nótár Ilona programja)
–
Kovács Gábor (projektgazda): Jó gyakorlatok adatlapja, A roma motívumok újrafelhasználása a háziiparban, 2014
–
Kraiciné Szokoly Mária - Tibori Tímea: Kísérlet fiatal roma felnõttek felzárkóztatására (a Romainnov program), 2004
–
Kulinyi Márton - Hargitai Dávid: „Beindító“ Fővárosi Roma Gyakornoki Ösztöndíj Projekt, 2009-2010
–
Küzdelem a vallási és különböző sérülékeny kisebbségi csoportokkal szembeni online gyűlöletbeszéd ellen projekt és a letölthető tanulmánykötet, 2021
–
Labodáné Lakatos Szilvia - Romsits Anita: Utak a cigány gyermekekhez..., Felzárkoztatási programok a cigány/roma gyerekek oktatásában
–
Lajtai Mátyás: Kísérlet a roma civil szféra méretének, térbeli elhelyezkedésének és három forrás példáján bemutatott forrásmegszerző képességének vizsgálatára, 2013
–
Lakatos Menyhért: A narancsszínű nap birodalma, részlet, In: Juhász Ilona: Találkoztam boldoguló cigányokkal is, 1999
–
Láng Dávid: Bódvalenke, a freskófalu, 2013; Szekeres P. Mónika: A freskófalu tíz éve, 2018
–
László Flóra: Uccu neki, Az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány kettős szerepe és hatása, 2013
–
Légrádi Richárdné: Integráció, ahogyan mi (nem csak) látjuk avagy egy népfőiskolai program utóélete, 2009
–
Magyar nyelvű, cigány tárgyú vers- és prózamondó verseny kiírása 2011-ből (mint jó példa)
–
Mártonffy Zsuzsa: Kilenc hónapos mesetréning ad új esélyt a roma családoknak (Furugh Switzer, Meséd - Mesélő édesanyák program)
–
Mogyorósi Zsolt: Hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességét célzó pedagógiai gyakorlatok és pedagógusi gondolkodás vizsgálata, doktori disszertáció, 2010
–
MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet: Az esélyegyenlőség mint horizontális elv érvényesülése a regionális fejlesztés operatív programban (programok, projektek), 2007
–
Németh Szilvia (szerk.): A tanoda-típusú intézmények működésének, tevékenységének elemzése, Kutatási beszámoló, 2008-2009
–
OKM: A „Ne legyen több iskolai kudarc! - Tíz lépés az oktatási esélyegyenlőség felé“ című OECD-jelentés ismertetése, 2007
–
Oláh Norbert: Színház és Gasztronómia, Páros interjú Balogh Rodrigóval és Tonté Barbarával, 2017
–
Orosz Ildikó: „Kiöntjük az álmát“ - Interjú Nótár Ilona romaügyi tanácsadóval, 2016 (egészségügyi hallgatók, dolgozók képzése program)
–
Pajkó Andrea: Tündérkeresztanyák vagy társadalmi befektetők? 34 kecskeméti vállalkozónő fogott össze rászoruló gyermekek iskolakezdéséért, 2021 (Varázslétra, Varázstáska, Hajnalcsillag Tanoda)
–
Pajkó Andrea: A cigánysorról a három diplomáig, Oláh Anna, egy roma ikon, 2021 (Biztos Kezdet Ház)
–
Pajkó Andrea: Tényleg lúzer vagyok, ha segítem a kecskeméti cigányokat?, 2021 (Varázstáska)
–
Peer Krisztina: Az idegen, Találkozásom cigány gyerekekkel, 2008 (a magatartásmódosító modellprogramról)
–
Ponyi László: „Látszódik azokon a gyerekeken...“, Roma közösségi házak szociokulturális tevékenységei, 2018
–
Rajnai Judit: Lehet másképp?! - avagy pedagógiai alternatívák a hátrányos helyzetű roma fiatalok nevelésében, 2012
–
Roma Produkciós Iroda Alapítvány - Daróczi János szerkesztő - További roma szervezetek, alapítványok, egyesületek
–
Steindl Gabriella: „Régi vágyam volt, egy roma hagyományokat bemutató projekt“ - interjú Vadász Gáborral, 2022
–
Sümegi Zsuzsa: A resztoratív gyakorlatok szerepe a roma közösségek integrációjában, 2018
–
Szent-Gály Viola (szerk.): Óvodai hátránycsökkentés, eredményes iskolakezdés (hazai és nemzetközi jó gyakorlatok), 2015
–
Szerzői kollektíva: Szakértők képzése az értelmi fogyatékossággal élő roma emberek jövőjének javítása érdekében, 2014
–
Szilágyiné Inántsy Ágnes: Nyelvtanítás-nyelvtanulás a hátrányos szociokulturális környezetből érkező diákok számára az Arany János Tehetséggondozó Program keretein belül, 2010
–
Szurovecz Illés: Céget alapítani ott, ahonnan mások csak menekülnek, 2019 (az Igazgyöngy Alapítvány SZUNO projektje)
–
Teller Nóra - Németh Nándor és koll.: Roma integrációt szolgáló EU-s fejlesztések értékelése, Értékelési zárójelentés, 2012
–
Timár Judit (témavezető): Az esélyegyenlőség mint horizontális elv érvényesülése a regionális fejlesztés operatív programban, Zárótanulmány, 2007
–
Tóthné Csatlós Ildikó: Integrált roma program a nyíregyházi Huszár lakótelepen, 2009 (power point prezentáció)
–
Ughy Szabina: A művészet jótékony ereje, 2019; Urbán Péter: Közelkép a keleti végekről, 2011 (L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány)
–
Varga Ilona: „Lehetnénk többen is...“, Kisérleti oktatás Pécsett, 2000/4 nemzetiségek.hu
–
Vastagh Zoltán - Husz Ildikó (szerk.): Gyerekesélyek a végeken I., Tanulmányok a leghátrányosabb helyzetű kistérségek gyermekeinek életkörülményeiről, 2015
–
Vastagh Zoltán - Kiss Márta: Közösségi házak és terek funkciói a leghátrányosabb helyzetű térségekben, 2021
–
Verebélyi Gabriella: Roma/cigány gyermekek inkluzív nevelésének lehetőségei (Egy eredményes gyakorlat bemutatása), 2015
–
Virág Tünde: Hátrányos helyzetű cigány fiatalok középfokú oktatási intézményei és lehetőségei, 2009
–
Visztenvelt Andrea - Suhajda Csilla Judit: Romák a felnőttképzésben: tanulási motivációk és a szakmaszerzéssel összefüggő igények, 2014
–